SZÉPHALOM
A Magyar Nyelv Múzeuma
Széphalmon, Kazinczy Ferenc egykori gyümölcsöskertjének helyén 2008. április 23-án megnyílt A Magyar Nyelv Múzeuma. Az Európában egyedülálló intézmény modern és mégis tájba illő impozáns épületben kapott helyet. A múzeumban három kiállítótér, könyvesház, szemináriumi terem kapott helyet, valamint egy előadóterem száz kényelmes zsöllyével, korszerű hang- és fénytechnikával, amely alkalmassá teszi hangversenyek, kulturális találkozók, irodalmi estek megrendezésére is.
A Kazinczy Emlékcsarnok
Kazinczy Ferenc halála után háza, kertje pusztulásnak indult, megmentésére a Kazinczy- Alapítvány keretében gyűjtést szerveztek. Az író születésének centenáriuma alkalmából országszerte tartott megemlékezések ösztönözték erre az akadémiát. A lakóház megmentésére tett kezdeményezések nem jártak eredménnyel, így született a gondolat, hogy annak helyén díszes mauzóleumot emeljenek. Ybl Miklós 1862-ben készült tervét felhasználva, de azon jelentős módosításokat végezve Szkalnitzky Antal elgondolásai alapján 1873-ra épült fel a görög templomra emlékeztető emlékcsarnok.
FÜZÉR – A Felső-Hegyköz látképét uraló, 170 méter magas, hatalmas sziklahegy ormán magasodó, romos állapotában is impozáns füzéri vár helyén már a tatárjárás idején is erődítmény állt.
1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után, ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna a Szent Koronát, Füzérre szállíttatta és legalább egy évig itt rejtegette.
A vár, mely az utóbbi évtizedben jelentős felújításokon és feltárásokon esett át, nyaranta számos kulturális és hagyományőrző esemény helyszíne.
FÜZÉRRADVÁNY – Az impozáns és fénykorában Európa hírű szállodaként működött Füzérradványi Károlyi-kastély Magyarország egyik legnagyobb kastélya. A XVI. századi eredetű épületet Ybl Miklós tervei alapján építették át romantikus-eklektikus stílusban 1857-1859-ben Magyarország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb családjának tulajdonaként.
Éveken át a Károlyi-család vadászkastélyaként, uradalmi gazdasági központjaként működött.
A folyamatosan megújuló kastély kiállításai – hétfő kivételével – naponta 10-18 óra között látogathatók.
A füzérradványi kastélypark hazánk egyik legkülönlegesebb klímájú és hangulatú, hatalmas tájképi angolkertje, amelyben akár többórás sétára is indulhatunk anélkül, hogy egy útszakaszt kétszer is érintenénk. A ma kettéosztott park kastély körüli területét a 19. század közepén ültették. Ebből az időből való a patak partján álló két óriási platánfa is, amelyek az ország legnagyobb példányai közé tartoznak. A park külső, erdészeti kezelésben lévő részét a 19-20. század fordulóján ültették be változatos összetételű fenyőcsoportokkal. A kastély déli homlokzata előtt ekkor készült a teraszos franciakert, ahonnan csodálatos panoráma tárul a látogatók elé.
HOLLÓHÁZA
Porcelánmúzeum
Az üveghutától, illetve a keménycserépgyártól a napjaink művészi porcelánjáig megtett hollóházi utat mutatja be a tárlat, amelynek kiemelkedő darabjai a Szász Endre festőművész nevéhez fűződő tárgyak.
A kétszintes Porcelánmúzeumban időrendben láthatók a tárgyi és írásos emlékek a kezdetektől napjainkig. A gyár története 1777-ig nyúlik vissza, ekkor létesítették a falu birtokosai, a Károlyiak az üveghutát, amelyből később kialakult a kőedénygyár.
Mívesen megmunkált üvegedények, és a paraszti kultúra igényeinek megfelelő egyszerűbb, mindennapi használatra szánt kőedény tárgyak idézik a kezdeti korszakot. Az 1800-as évek végétől a polgári ízlésnek is igyekeztek megfelelni: dús mintájú, tüzes színekben ragyogó használati és dísztárgyak valók ebből az időszakból. Az 1900-as évek első felének termékeire a magyaros mintakincs, illetve a szecesszió hatása volt jellemző.
SÁTORALJAÚJHELY
Zemplén Kalandpark
A város és a térség egyik legnagyobb jelentőségű beruházása, 7 teljesen új attrakciót,számos új épületet és új utat foglal magába. A beruházás részben Európai Uniós pályázati forrásból, részben Sátoraljaújhely Város Önkormányzata saját forrásából valósult meg.
A Magas-hegy jelzett turistautak találkozóhelye, ahonnan több felé indulhatunk a természeti értékekben gazdag Zemplén tájaira. Kiváló hely osztálykirándulások, erdei iskolai foglalkozások, közösségi rendezvények számára.
BOBPÁLYA -Közép-Kelet Európa leghosszabb téli-nyári bobpályája (2275 m), melyet 2009. július 20-án adtak át.
KABINOS KÖTÉLPÁLYA – “DONGÓ”
A Magas-hegyet a Szár-heggyel összekötő, zárt kabinos kötélpálya, azaz a “Dongó”, mely az országban a maga nemében páratlan létesítmény. A két hegy között két darab, egyenként 6 fő szállítására alkalmas kabin közlekedik 152 méteres magasságban. A kötélpálya hossza 1036 méter, segítségével mozgáskorlátozottak számára is látogatható a Szár-hegyen elhelyezkedő történelmi emlékhely, a Magyar Kálvária, a Szent István Kápolna és a 100. országzászló.
EXTRÉM ÁTCSÚSZÓ PÁLYA – “SÓLYOM”
A Szár-hegy és Magas-hegy csúcsai közötti 1036 métert az extrém kalandra vágyók 80 km/órás sebességgel egy beülős, átcsúszó kötélpályán is megtehetik. Az extrém kötélpálya hazánkban egyedülálló.
LIBEGŐ – A Kalandpark megközelíthető Magyarország leghosszabb 2001. december 21-én átadott ülőszékes libegőjével. A pálya hossza 1332 m, tengerszint feletti magasság 250-480m, a feljutási idő 19 perc és közel 200 utast tud szállítani egy időben. A libegő felső állomásánál egy újonnan épült kilátóból lehet megcsodálni Zemplén fővárosát, Sátoraljaújhelyt. A Kilátó esti órákban éjszakai fényben pompázik.
TÉLI-NYÁRI SÍPÁLYA – Az egykori Úttörő Olimpiák és számos Alpesi verseny helyszínéül szolgált sípályán, az ország leghosszabb és legszélesebb műanyag sípályát helyezték üzembe. A sípálya teljes felületét borító 9300 m2 ,,NEVEPLAST” lefedés teszi lehetővé a négy évszakos síelést.
GÖR-ÉS MŰLYÉGKORI PÁLYA
Az 1000 négyzetméteres pálya a tavaszi-nyári időszakban görkorcsolya pályaként üzemel, de alkalmas arra, hogy a hideg idő beálltával műjégkorcsolya pályává alakítva használhassák a vendégek.
KERÉKPÁROS TÚRA AJÁNLATOK
Az aktív turizmuson belül kitüntetett helyet foglal el a kerékpározás. Sátoraljaújhely kitűnő kiindulópontja lehet a könnyed kerékpáros túráknak.
A hegyi kerékpárosok pedig a sátoraljaújhelyi Magas-hegy oldalában, Széphalom és Pálháza között, valamint a Mikóháza-Vilvitány-Felsőregmec háromszög vadregényes területén találhatják meg számításukat.
TÚRÁK
A túrázás szerelmesei végigjárhatják a Nagy-Milic Kék Túra útvonalát, vagy végig kerékpározhatnak a hamarosan elkészülő Kassa-Sárospatak kerékpárúton.
A Felső- Hegyközben két gyalogos határátkelő helyen lehet átjutni Szlovákiába: a Hollóháza –Lászlótanya átkelőn és Pusztafalunál, ahonnan mindössze pár kilométerre fekszik a kedvelt horgász- és üdülőhelyként számon tartott Izra-tó.
További látnivaló érdekesség a hollóházi porcelánmúzeum, a Kandó-helyi ametiszt lelőhely és a füzérkajatai kovabánya.